Bálint István

Bálint István
1943-2007

[Bálint István
Bálint István 1976-ban, emigrációja napján Ferihegyen (fotó: Donáth Péter)

Bálint István meghatározó alakja volt annak a budapesti nem-hivatalos színházi műhelynek, amelyből később a New Yorkban működő, világhírű Squat Színház kinőtt. Első bemutatott darabja a Donáth Péterrel közösen írt Náthán és Tibold volt, amit az Universitas Együttes játszott el az Egyetemi Színpadon.  

1971-ben, a Kassák Művelődési Házban bemutatott Labirintussal lett tagja annak a közösségnek, melynek mellette Breznyik Péter, Buchmüller Éva, Halász Péter, Kollár Marianne (Bálint felesége) és Koós Anna voltak a legfontosabb egyéniségei. A társulat 1972-től lakásszínházként működött.
Tagjainak többsége 1976-ban – olyan kísérletező produkciók után, mint A skanzen gyilkosai, a Hét bohócjelenet, A három nővér és a Don Giovanni von Leporello – hatósági nyomásra emigrált Magyarországról.

Bálint István párizsi és rotterdami kitérő után 1977-ben telepedett le alkotótársaival New Yorkban, ahol az alternatív színházi élet középpontja, a környék kulturális életének intézménye lett a 23. utcai Squat Theatre. Bálint a kollektíva nagy jelentőségű színpadi, performance- és multimédia-producióinak – köztük a Pig! Child! Fire!, az Andy Warhol's Last Love, a Mr. Dead & Mrs. Free és a Dreamland Burns címűeknek – volt szerzője vagy társszerzője, rendezője, szereplője. Alkotásai számos szakmai elismerésben, díjban – köztük több alkalommal a tekintélyes OBIE-díjban – részesültek. Íróként és szereplőként is közreműködött Robert Frank Hunter című filmjében (1989). A kilencvenes évek elején tért vissza Magyarországra, a Debreceni Csokonai Színházban és a Merlin Színházban rendezett. Emigrációja előtt egy verseskötete jelent meg (Arthur és Franz, 1972), ezt követte visszaköltözése után a az Egy felelőtlen férfi vallomásai (1996) és a Roskó Gáborral közös Kikötői beszélgetések (2005). Vezetett műsort a Tilos Rádióban, 1997-ben pedig egy nagylemeznyi albumszöveget írt Másik Jánosnak (A Másik – Peepshow-mennyország).

Bálint István hosszan tartó, súlyos betegség után, 2007. október 11-én hunyt el.