irások Max Romeo

Max Romeo
A38, Budapest, 2008. február 28.<< English version >> <<

Lejátszás

Stráhl Kati: Mi van a név mögött, Max Romeo? Max Romeo: A barátaim neveztek el így, mikor még fiatal voltam. Látták, hogy úgy viselkedek a lányokkal, mint Rómeó a Rómeó és Júliából. El kezdtek így hívni, aztán rám ragadt a név. SK: Bunny Lee producer adta a nevet? Igen, Bunny Lee és még egy páran az utcákról.SK: Mi a véleménye az 1969-es Wet Dream című szám körüli régi botrányról – ma, mikor majdhogynem minden második szám, amit hallunk a rádiókban tele van szexualitással?MR: 1969-ben teljesen más volt a világ, amiben éltünk. 2000 óta megváltozott a világ, ahogy azt Nostradamus meg is jósolta. Akkoriban egy tiltó társadalomban éltünk, a szexről a hálószobán kívül nem lehetett beszélni, ezért az, hogy én „nedves álmokról” énekeltem, és hogy erre rákaptak a fiatalok, ez akkor forradalminak számított a brit közönség körében. Egyszer lejátszották az angol rádióban, aztán be is tiltották, mégis rákerült a slágelistákra, 26 héten keresztül volt a listákon, egyszer eljutott a második helyre is. Beindított valamit, és sorra jöttek a hasonló számok – Prince Buster, Judge Dread, Lloydie & The Lowbites, mind vakmerően követték ezt az irányt.

SK: Ezután Ön viszont hamar váltott, és inkább a rasztafarianizmus felé vette az irányt. MR: Igen, miután gyerekeim születtek, azon kezdtem el gondolkozni, hogy ha így folytatom, hogy fogom majd megmagyarázni a gyerekeimnek, milyen példát mutatok így nekik, úgyhogy egyszerűen abbahagytam. 1972-ben felvettem a raszta hitet, és ettől kezdve inkább „culture” számokat írtam, és ezt teszem a mai napig. SK: A rasztán belül Ön is választott rendet? Sok mai reggae zenész például a Bobo Ashanti rendbe tartoznak, Bob Marley a Twelve Tribes of Israel-hez csatlakozott...MR: Én a Nyahbinghi-be tartozom. De a raszta az egyszerűen raszta, akármilyen címkét tesznek rá. Ez igazából nem egy vallás vagy kultusz-dolog, ez arról szól, hogy találd meg önmagad. Mert ami te vagy, az benned van, inkább belül kell keresni, nem pedig azt, amit kívülről látunk a szemünkkel. A történetnek mindig létezik egy soha el nem mondott fele, azt kell megpróbálni felfedezni. Ez egy másfajta koncepció, eltér a vallásoktól.SK: A raszta eleinte javarészt a fekete öntudatról szólt, manapság azonban egyre többen csatlakoznak a fehérek közül is. Mit gondol erről? MR: A rasztának nem számít a bőrszín, nincsenek ilyen akadályok, a raszta az egész világ számára van, minden nemzet számára, mindenki csatlakozhat. Nincs külön templom, csak összegyűlünk és megvitatjuk az álláspontunkat, a hitet, meg ilyenek. De mindenki számára nyitott, minden fajra. Ez nem kizárólag a feketék dolga, ez emberi dolog. SK: A mai koncerten hallhattuk többek között a híres Let The Power Fall On I című számot, amit Michael Manley is felhasznált a választási kampányában az 1970-es évek elején. Hogy volt ez akkor? MR: Igen, engedélyt adtam nekik, hogy felhasználják. De én nem voltam egy partizán típus, nem vettem részt semmilyen pártmunkában. Egyszerűen tetszett az a koncepció, amivel Michael Manley előállt, a demokratikus szocializmusról beszélt, ami akkoriban az előzőekhez képest egész más volt. Kérték az engedélyemet, hogy felhasználhassák ezt a számot, én leokéztam, és ennyi, az lett a párt szlogendala, a hatalom dala.

SK: Aztán miután Manley pártja nyert, és végül nem tették, amit beígértek, Ön írt még egy pár számot (One Step Forward, No Joshua No stb.), amivel aztán újra befolyásolta a politikát. Ma is megtenné ugyanezt?
MR: Nem, ma már nem. A politika mára nagyon komoly lett, a politikában ma nincs helye a humornak. Ma már nem próbálkoznék. SK: Sokat dolgozott Lee Perry-vel. Mit gondol ma róla? MR: Ő az egyik legjobb az összes producer közül, hatalmas felvételgyűjteménye ezt igazolja is, Bob Marley-val... még Paul McCartney-val is dolgozott együtt. Ő a zenei világ nagy figurája. Sokat köszönhetek neki a War Ina Bablyon albumért. Együtt készítettük és nagy sikere lett. 1976-ban vettük fel és ma is az elsők között van, az ezen lévő Chase The Devil számmal együtt. SK: Hogy született a Chase The Devil? MR: Lee Perry-nek vannak ilyen ördögi dolgai... Ő és a sátán – úgy tűnik, nem igazán értenek egyet. Szóval ő találta ki, hogy ezzel kapcsolatban csináljunk valamit, úgyhogy én megírtam a számot, ő összerakta és nagy siker lett belőle. SK: Miért hívta később Önt Júdásnak és ugye Önre vonatkozott a White Belly Rat is? MR: Nem is tudom. Voltak kisebb nézeteltérések köztünk az Island Records ügyek idején. Az történt, hogy közös megállapodásunk volt az Island-del, de a pénz hozzá folyt be, én meg nem kaptam semmit, úgyhogy kivontam magam a szerződésből, és ekkor ő árulónak nevezett, de ez inkább amolyan álljunk-meg-egy-percre dolog volt, mert aztán, mikor később találkoztunk, és beszéltünk róla, rájöttünk, hogy hülyeség volt a részéről, és aztán megváltozott a véleménye rólam.

SK: Szoktak találkozni? MR: Igen, barátok vagyunk, életre szóló barátok. SK: Perry nemrégiben azt nyilatkozta, hogy már nem szív füvet... MR: Lehet, hogy az orvosa mondta neki, hogy hagyja abba. Remélem, jó ötlet volt, azt jelenti, nagy az akaratereje, nem kellett rehabra mennie. Nagy tisztelettel gondolok rá, és jó, hogy már nem szív. Én még szoktam néha-néha, nekem ez része az inspirációnak. Ha valamit túlzásba viszünk, az megárt, én nem viszem túlzásba, úgyhogy nekem jólesik csinálni. SK: És teljesen „ital” (raszta életvitel) módon él? MR: Hát, igyekszem. Jamaikában gazdálkodó vagyok, sok kecském van, és néha eszem kecskehúst, de nagyrészt vegetáriánus vagyok. SK: Farmja van Jamaikában?

MR: Igen, van egy farmom Jamaikában. Banánt termesztek, zöldséget, és állatokat tartok. SK: És ott él a családja? MR: Igen, 4 gyerekem – 2 fiú, 2 lány, és a feleségem. SK: Mi a kívánsága és üzenete a jövőre nézve? MR: A kívánságom az, hogy minden fegyvert váltsanak fel ekevassal, és feledésbe merüljenek a háborúk és a határok. A világot arra teremtették, hogy paradicsom legyen, ehelyett mi van – paradoxon. Az álmom egy békés világ, ahol az emberek már nem a háborút tanulmányozzák, nincs rasszizmus, nincs szexizmus, nincsenek osztályok, csak a tiszta szeretet. Én ilyen világról álmodom. SK: És Ön szerint ezt el tudjuk érni? MR: Igen, szerintem el, ha mindannyian megpróbálunk így gondolkozni és efelé haladni, mert a világ mi vagyunk, mi, az emberek. Ha valami negatív, az is mi vagyunk, ha pozitív, az is. És szerintem ez lehet mind pozitív, meglennénk mi háborúk nélül is.

SK: Mit gondol a mai jamaikai zenéről, az új „conscious” reggae előadókról? Tetszik Önnek ez az új vonal? MR: Igen, jó, tetszik. Kivéve a dancehall-dolgot, ami már kicsit túl erőszakos nekem, azzal hogy dicsőítik a fegyvert és a gyanakvó nőket, mert végtére is ezt teszik. Én ebben nem vagyok benne, én inkább szeretem a roots & culture zenémet, meg a szerelmes számaimat. SK: A hangzást is vagy csak a szövegét nem szereti a dancehall zenének? MR: A szövegét. A szövegét nem tudom értékelni. SK: A gyerekei nem zenélnek? MR: De, épp most alapítottak egy zeneakart, az a nevük, hogy My Kids. Felvettünk egy albumot, a címe: Singing The Blues. A jövőben majd többet lehet erről hallani, még nincs kinn a piacon, de hamarosan jön. - Stráhl Kati és Vajna Balázs -